Aszimmetrikusan színezett kockás irhaszőnyeg fehér díszítéssel
Készleten
$ 710 – $ 1,420
Otthona legelegánsabb szobáinak, mint a társalgó vagy a nappali olyan szőnyeget kell kapnia, amely kiegészíti és kiemeli a helyiség gyönyörű dekorját, legyen az akár időtálló, hagyományos, vagy modern, kortárs megjelenésű. Ez a pazar szőrmés szőnyeg, bárhova helyezzék is, kiállja a használatot, így jó választás az elkövetkező évekre. Két változatban elérhető, az egyiket a barna árnyalatai jellemzik aszimmetrikusan színezett kis kockákban, ami nagyszerűen néz ki keményfa padlókon, a másik semleges szürkéket használ változatos barna és cser árnyalatokkal, szintén aszimmetrikus elosztásban. Mindkét szőnyegen végigfut egy pazart fehér díszítés, kontrasztot képezve az alatta lévő minta színeivel.
Kapcsolódó termékek
Hullámos mintázatú marhabőr szőnyeg
$ 820 – $ 1,080Ez a marhabőr patchwok-szőnyeg kétféle mintában kapható, kis négyzetekből áll, melyek egymással összeöltve ismétlődő mintázatot képeznek, melyek vonzók, csábítók a szem számára. Az egyik változatban apró, piszkosfehér négyzetek összeöltésével alakul ki a szőnyeg alapja. A négyzetek bal felső sarkaiból induló hullámos háromszögek, amik a négyzetek felét elfoglalják, barnás árnyalatúak. A másik változatot a szürkék, és némi cser szín jellemzik, melyekből…
Apró négyzet mintás irhaszőnyeg fekete kerettel
$ 630 – $ 860Drámai, mozaikos kézzel csempézett hatás uralja e feltűnő szőnyeg megjelenését. A marhabőr szőnyeg keretének mélyfekete színezete háttérként szolgál és kiemeli a mintázat textúráját és színeit. A patchwork-szőnyeg éleinek mentén ismétlődő káróminta a szőnyeg belsejének színeit, mintázatát használja, mintha a rombuszokat a szövet belsejéből vágták volna ki. Középen apró négyzetes minta látható, melynek színei a cser, szürkéskék és piszkosfehér árnyalatai, alakja…
Színes háromszögekből álló irhaszőnyeg
$ 820 – $ 1,080Ez a szőnyeg nagyon finom ombre hatást kelt határozott, részletes mintázatával, így otthona bármely szobájának dísze lehet, ha egy stílusos kiegészítőre vágyik. Jellemzői a változatos szürkék, cser és fehér árnyalatok, és az apró fekete négyzetek, melyek a minta négyzeteit felépítő, egymás felé néző háromszögek találkozásainál vannak. A különböző színű háromszögek találkozásánál fekete rombuszok, míg a háromszögekből álló négyzetek találkozásainál apró…
Rövid vonalakból álló erős irhaszőnyeg
$ 380 – $ 630Semleges tónusokért, melyek otthona bármely hagyományos árnyalatú helyiségébe illeszkednek, válassza ezt a marhabőr szőnyeget! Finom föld árnyalatok és semleges, mégis vonzó színek jellemzik egyszerű mintázatát, mely rövid vízszintes vonalakból álló hosszú, függőleges vonalakból épül fel. A vonalak bármihez passzoló fekete és szürke árnyalatok, a cser különböző variációi és elegáns fehérek véletlenszerű ismétlődésével jönnek létre. Ez a gyönyörű szőnyeg nagyszerű bármely…